2008. augusztus 18., hétfő

Baba-mama kelengye




Még sok minden tervben van, de mivel most már bármikor beköszönthet Kismanó, inkább felteszem azt, ami eddig elkészült:

A babának 12 db tölthető pelus, flanel, plüss és trikóanyagból. Mivel még nem sikerült olyan tépőzárat beszereznem, ami a rendszeres 60 fokos mosást bírná (bár a Velcro márka nagyságrendileg jobb, mint az itthon kaphatók, még mindig nem az igazi), ezért a pelenkák egy része kötős, másik részük snappivel záródik. Ennek megvan az a nagy előnye, hogy a pelenka elejét ki- vagy visszahajtva állítható a nagysága, így tovább hordhatja a baba.
Néhány pelenka kívül-belül trikóanyagból készült, így kellően rugalmas, az újszülöttre éppoly passzentosan feladható, mint a kétévesre (egy kétévesen és egy újszülött méretű macin teszteltem). Természetesen lehet bele nedvszívó réteget varrni, én azonban nem tettem. A tölthető pelenkák nagy előnye, hogy a baba pisimennyiségének megfelelő vastagságú nedvszívóréteget teszünk bele, így elkerülhető ami a többi "one-size" pelenkára jellemző, hogy az újszülöttön túl nagy lesz a csomag.
Ezen kívül készült 6 db gyapjúkülső (ez egy kicsit túlzás, tudom…), három kötve, három varrva. A kötöttek közül az elöl látható kétszálas előfonatból készült, ez puhább, de vastagabb, mint társai, éjszakai külsőnek tervezem. Na persze nem olyan szépek, mint Indié vagy Jucuué, de a célnak megfelelnek.

A mamakelengye – a szülés utáni kellemesebb és kevésbé kellemes időszakot szem előtt tartva – 12 db mamabetétből és 13 pár melltartóbetétből áll. Ez utóbbiak nedvszívó rétege frottír és flanel (2-4 réteg), a bőrrel érintkező fele bébiplüss, flannel vagy selyem, a külső rész pedig flannel vagy trikóanyag. Nedvességzáró rétegnek – Jucuu tippje alapján – gyapjúból varrtam a betéteknél kicsit nagyobb korongot (összesen 3 párat), ezt lehet lanolinozni, így ugyanúgy funkcionál, mint a gyapjúkülső a pelenkáknál.

2008. augusztus 3., vasárnap

Szeretetvarázs

Jövök majd érdemibb bejegyzésekkel, ígérem, de addig is, ha már ennyi "alkotó blogoló" van itt a virtuális világban, szeretném terjeszteni az alábbi felhívást:

Kedves Tűvarázslók!

Szeretettel kérlek fel benneteket egy jótékonysági projektben való részvételre!

A Dévai Szent Ferenc alapítvány, Böjte Csaba ferences atya otthonai részére szeretnék kérni tőletek az otthonok díszítéséhez, otthonossá tételéhez kézimunkákat. A gyermekek családként élnek, önálló lakásokban laknak, családonként 10-12 különböző korú gyermek nevelkedik. Vannak családotthonok, ahol az iskolás korú gyermekek a délutánjaikat, estéiket töltik, az otthoni nagyon rossz viszonyok miatt. Jelenleg 19 otthonban, családotthonban folyik a szeretetteljes munka a gyermekek felkarolására, nevelésére, testi és lelki megsegítésére. A gyermekek tiszta, nagyon egyszerű viszonyok között élnek. Szeretném, ha együtt meghittebbé, szeretettel telibbé tudnánk varázsolni a minennapjaikat, ha a kezünk munkája által közvetített szeretet simogatása eljutna hozzájuk. Minden egyes apróság nagy kincs a számukra, nagy-nagy örömet tudunk szerezni ezzel nekik. Aki szeretne segíteni, aki szeretne így szeretetet adni, az kérem készítsen a gyerekek számára valamit! Lehet ez egy falikép, egy szekrénybe akasztható zsebes tároló, egy párna, egy tornazsák, asztalterítő, vagy egy gyerekjáték, kötött, vagy horgolt maci, baba, vagy bármi, ami a gyermekeknek, és nevelőiknek hasznos, örömet szerez. A gyerekek 3-18 évesek. Munkámon kívül szeretnék hozzájárulni a jótékonysági akcióhoz vásznakkal, kitekkel, kötőfonalakkal, valamint patchwork textilekkel. Kérlek benneteket, jelezzétek, ki az aki szeretne készíteni valamit, és kér-e hozzá alapanyagokat.(zsuzsa.kis@t-email.hu, tuvarazs@fibermail.hu) Valamint bármi kérdésetek felmerül, szívesen válaszolok! Hamarosan fel fogom tenni egy jótékonysági menűpont alá az igényelhetõ kiteket, vásznakat, textileket, egyéb kellékeket. Szeretném, ha jeleznétek, mi az amit elkészítenétek, mire számíthatunk! Szeptember végéig készülnének az ajándékok, melyekből aztán október elején 1 hetes jótékonysági kiállítást rendeznék, majd eljuttatnánk az alapítvány javára. Minden ötletet, észrevételt, javaslatot örömmel veszek, és előre köszönöm Mindenkinek, aki részt kíván venni, aki áldoz erre idejébõl!

Az alapítvány munkájáról a gyerekekrõl az alábbi honlapon olvashattok www.devaigyerekek.hu!

Szeretettel várom a visszajelzéseket, és kérem aki egyetért az a blogján, egyéb helyeken segítsen terjeszteni a felhívást!

Köszönöm! Zsuzsa

Az eddig elkészült műveket és az igényelhető anyagokat itt lehet megtekinteni:

http://www.szeretetvarazs.blogspot.com/

Sajnos nem hiszem, hogy nekem belefér már az időmbe, de remélem, sokan csatlakoztok!