2008. június 10., kedd

Lánykaruha

Bár szinte az összes gyerekruhát örököltük, mivel a rokonságban kislányok nemigen fordulnak elő, a ruhatárunkban kevés a habos-babos ruha. Persze egy kisbabát még lehet uniszex rugdalódzókba, bodykba öltöztetni, de ha az ember lánya elér egy bizonyos kort (esetünkben ez a másfél év), amikor már öltözködés címén maga húzza ki a komód fiókját és közli, hogy "szoknya kell, harisnya kell", akkor ezt egyértelmű jelnek vehetjük, hogy itt az ideje néhány kislányosabb darab beszerzésének. (Arról nem is beszélve, hogy az utcán, játszótéren folyton fiúnak gondolják, csak mert nincs talpig rózsaszínbe öltöztetve.)

Ilyenkor két út van:
1. Az ember elmegy egy ruhaboltba, és vesz néhány ruhát a gyermeknek. Ez a legdrágább megoldás, kihúzhatjuk. Lehet persze túrkálóba is menni, ez jóval olcsóbb, de a siker - mármint hogy kapunk megfelelő ruhácskát - nem garantált, és még mindig viszonylag drága.

Vagy:
2. Házi "túrkálónk", azaz az anyagos szekrény felé vesszük az irányt, és az anyagmaradékok közül kiválasztunk néhány lányhoz illő darabot, szert teszünk egy jó szabásmintára, majd megvarrjuk a ruhát.

Én ez utóbbi mellett döntöttem.
Bár semmi kifogásom a szoknya ellen, sőt, hamarosan varrok is egy párat Kicsilánynak, kinti játékhoz nem azt tartom a legideálisabbnak. Szerettem volna valami csinos, de praktikus ruhadarabot. Így hát úgy döntöttem, hogy az alapruhatárként meglévő néhány (többnyire fehér) body és farmer kiegészítőjeként tunika jellegű ruhát varrok. Találtam is egy megfelelő szabásmintát az Ottobre design 1/2008-as számában.


Az eddig elkészült darabok:


Body fölött is csinos, de melegben vagy itthonra akár önmagában is hordható, és mivel a vállpántok révén szabályozható a hosszúsága, így még nagyon sokáig jó lesz.

Mint a legtöbb általam készített holmi, varrástudást gyakorlatilag nem igényel, kb. fél óra alatt elkészül, olcsó, mutatós és igazán hálás darab.
A tulajdonos legalábbis teljesen meg van vele elégedve:


6 megjegyzés:

Lívi írta...

csini nagyon! :-)

malyvacsiga írta...

És az a pillangós anyag is de helyes!!!!

Jucuu írta...

Váú, nagyon jól néznek ki! Pindi neked jár az ottobre, vagy otthon is lehet kapni?

puhababa írta...

Köszi mindhármatoknak!
Nem, ottobrét itthon sajnos nem lehet kapni, de drága férjemtől mindig az a házassági évfordulós ajándék, hogy előfizet nekem egy finn újságra. Korábban Kotivinkki volt, most az Ottobre. :) Hát nem jó fej? ;)

Névtelen írta...

Ezek nagyon szépek! :-) (Most találtam rá a blogodra, a betétek is nagyon tetszenek, meg a pelusok is!) :-) És ha jössz szombaton, lesz utána sok lánykaruha. ;-) (Persze az sk varrottnál nincsen jobb, bárcsak én is tudnék varrni! De majd egyszer...) Ugye jól emlékszem, 80-86 méret kell? Vagy már nőtt a leányzó azóta?

Zsizsa

puhababa írta...

Zsizsa, de jó fej vagy, hogy emlékszel még! Igen, 80-86 körül.
Ezeket meg pont azért raktam fel, hogy aki úgy gondolja magáról, hogy nem tud varrni, az is kedvet kapjon. Én sem mondanám magamról, hogy tudok...